Q10 – a fogíny védelmezője

A Q10 története

A Q10-et 1957-ben fedezte fel Amerikában Wisconsin professzor, azonban csak jóval később 1977-ben jött rá a szintén amerikai származású P. Mitchel professzor a sejtekben betöltött szerepére. A Q10 „előneve” a „koenzim” azt jelenti, hogy egy olyan nem fehérje természetű kis méretű molekuláról van szó, amely a fehérjékhez kapcsolódva aktív enzimet hoz létre. Az energia termelő folyamat a sejtben (a mitokondriumban) megy végbe. A koenzim Q10-nek az a szerepe, hogy a sejtbe bejutott zsírt, szénhidrátot és fehérjét energia hordozóvá (ATP-vé) alakítsa. Amikor pedig a sejteknek energiára van szükségük, akkor lebontják az ATP-t és ezzel felszabadul a korábban megkötött energia. Ez az energia termelő és felhasználó folyamat minden sejt belsejében lejátszódik.

A szervezet hiányzó Q10 szintjének pótlásával felerősödik a szervezet energiatermelése. Energiára pedig nagy szükségünk van minden testi funkcióhoz: a légzéshez, az izommunkához, az immuntevékenységhez, a szellemi tevékenységhez stb.

A közelmúltban sikerült megoldani a Q10 előállítását és ezáltal lehetőség nyílt energia szintünk kedvező befolyásolására és az öregedési folyamatokat lelassítására. .Az még bizonyításra vár, hogy a Q10 ténylegesen meghosszabbítja-e az életet, de az már igazolódott, hogy Q10-zel táplált egerek tovább élnek.
A Q10 rendkívül hatékony, jól dokumentált hatással rendelkező étrendkiegészítő készítmény, amelyet már milliók szednek Európában az életminőségük megjavítására

A Q10 hatása a fogínyre

Az íny és a fogak folyamatos kölcsönhatásban vannak, így az íny rossz állapota negatív hatással van a fogakra. Több fogat veszítünk el íny problémák miatt, mint fogszuvasodás következtében. Akinek volt már gondja az ínyével, tudja, hogy ez mennyire kellemetlen panaszokat okozhat, például fájdalom, érzékenység, duzzadtság, ínyvérzés, rossz lehelet, kellemetlen szájíz, stb. Az íny érzékenysége zavarja az ízek érzékelését, az evést és rossz közérzetet eredményez.

Az alapos fogmosás, a dentálhigiéne alapvető fontosságú, emellett az íny szövetek kellő tápanyagokkal való ellátása is igen lényeges. A megfelelő tápanyagok biztosítása az íny egészségének kulcsa lehet. A vitaminok és más természetes anyagok kúraszerű szedése jótékony hatással bír a szervezetre, fogínyre egyaránt. Az egyik legfontosabb ilyen tápanyag a Q10 koenzim, amelynek előnyeit több tanulmány kimutatta. A Q10 ugyanis semlegesíti a káros szabadgyökök egy részét, amelyek íny irritációt okozhatnak. Ezek a szabadgyökök étkezések után keletkeznek, amikor a szájüregben maradt élelmiszer bomlásnak indul és ezen kórokozók szaporodnak el. Klinikai vizsgálatok szerint a vérző vagy gyulladt fogínyben kevesebb Q10 koenzim található, mint az egészségesben. A Q10 szedése javasolt, ha gond van az ínyükkel. Hasonlóan fontos tápanyag a C-vitamin és a rutin, amelyek egymás hatását erősítve segítenek egészségesen tartani a kötőszöveteket. A rutin jó hatással van a hajszálerek rugalmasságára, így csökkentheti a fogínyvérzést is. A C- és az E-vitamin antioxidáns hatásuk révén védik az íny szöveteit. A népgyógyászat által régóta használt gyógynövények (pl. kamilla, körömvirág) pedig nyugtatólag hatnak a szájüreg nyálkahártyájára.

Milyen ételek tartalmazzák a Q10-et?

Q10-hez a szervezet a különböző ételekkel is hozzájut. A tudományos közönség vegyület iránti nagy érdeklődése ellenére nagyon kevés vizsgálatot végeztek az egyes étrendi összetevők CoQ10 tartalmára vonatkozóan. Az első beszámoló 1959-ben jelent meg, de ekkor még nem tudták az egyes élelmiszerek Q10 tartalmát meghatározni. A tudomány fejlődésének köszönhetően mára már ezek az adatok a kezünkben vannak. Így tudhatjuk, hogy az élemiszerek közül a húsok és a halak koenzimQ10 tartalma a legmagasabb, hiszen több, mint 50 mg/kilogramm található a marha-, a sertés- és a csirkeszívben és a csirkemájban. A tejtermékekben jóval kevesebb a CoQ10 az állati szövetekhez képest. A növényi olajok is elég magas CoQ10 tartalmúak. A zöldségek közül a petrezselyem és a perilla a leggazdagabb CoQ10 források, de a szakirodalomban jelentős különbségek vannak a CoQ10 szintjeik tekintetében. A brokkoli, a szőlő és a karfiol közepes CoQ10 források. A gyümölcsök és bogyós növények többsége rossz vagy nagyon rossz CoQ10 forrás, amelyek közül az avokádó kivétel, viszonylag magas CoQ10 tartalmával.

Ha fogínyproblémája van, és szeretne konzultációt kérni,

keresse dentálhigiénikusainkat bizalommal